15. sz. Pilis-h. (Bécsi út-18.sz. busz áll. - Dobogókő th.) Első túra 2017.06.25-26

22,9km 455m szint

Mi lehetne jobb alkalom elkezdeni az Országos kéktúrát, mint Marcsi 30.-ik születésnapja. Mivel előző éjszaka esküvőn voltunk így első napra egy meglehetősen kis szakaszt vállaltunk be. Dobogókőn megejtettük az első pecsétet, sörözést, és indulás Pilisszentkeresztre.

Bár összesen 4km-t vállaltunk be aznapra, mégis sikerült bőrig ázni mire megérkeztünk Pilisszentkeresztre. Kellemes meglepetés volt, hogy amint kiértünk az erdőből a kis házikó rögtön ott volt, gyors beköltözés után, zuhany majd fejedelmi lakoma: szalonna hagyma és fehér(!!!) kenyér és persze a szülinapos megünneplése :)

Reggel viszonylag korán kelés, gyors pakolás, majd Pilisszentkereszten pecsételés útán péksüti és egy erős kávé majd mire feleszméltünk már bent jártunk az erdőben, a meseszép Szurdokban.

Hosszas erdei séta után Csobánka mellett elhaladva megmásztuk a Kevély-Nyerget a következő pecsétért. Ezután már csak lefelé ereszkedett utunk, ha már arra jártunk megnéztük az egri vár makettjét és megnéztük a Teve-Sziklát, ami megdöbbentően teve alakú.

 

Elérve a Bécsi utat, túránk utolsó pecsétjét is begyűjtöttük. Vissza tömegközlekedtünk Pomázra majd haza felé az AquaWorld-ben kiáztattuk az út fáradalmait.

 Remek kezdés volt, remélem sokáig eljutunk az OKT-ban :)

 

 

 

Ajánló
Kommentek
  1. Én